2012. február-március
Jeff Healey Band: Very best of, 1998.
A 80-as években robbant be, pont akkor, amikor újra divatba jött a blues-rock, a r ’n’ b. Ekkoriban Gary Moore Steel got the blues-ja világsláger lett (meg John Lee Hooker The Healer-je is nagy siker). És JH stílusa nagyon rokon GM-al. A gyökerek mindkettőnél Stevie Ray Vaughan, Albert King, Johnny Winter. Ez a zene annyira amerikai, hogy nem is tudnék más stílust amerikaiabbnak mondani (persze vannak, pl. west coast). JH gitárjátékát az is különlegessé tehette, hogy a gyerekkora óta vak gitáros úgy játszik hangszerén, mintha citera lenne, vagy asztalkán, vagy a combjain fektetve tartja, s bravúrosan pengeti, ill. fogja le a hangokat. Sajnos fiatalon halt meg, 2008-ban, kb. 15 lemezt hagyott maga után. Én szeretem ezt a zenét, jó lendületes, dögös. (B-)
http://www.youtube.com/watch?v=BjJORx8xnnA&feature=colike
http://www.youtube.com/watch?v=Ynijs-OK3w8&feature=colike
http://www.youtube.com/watch?v=aCKSz1N6fpQ&feature=colike
Them Crooked Vultures, 2009.
Arról már többször leveleztünk, beszélgettünk, hogy mennyire jó-e az, ha egy zenéről sok információja van az embernek, vagy sem. Mennyire befolyásolnak az infók, előítéletet jelent-e, ha valamiről tudok dolgokat, s nem pusztán csak a zene hat rám, hanem a zene hátteréről tudottak. Természetesen, mint sok mindennél, itt sem lehet egyértelműen fekete-fehérre lebontani ezt. Van, amikor teljesen természetes, hogy ismerem az előadót, tudok róla sok mindent, így azt már valószínűleg „beskatulyáztam”. De ettől még a most hallgatott lemez alapján értékelhetem másként is, mint eddig. Azt is írtam már, hogy amiről semmit nem tudok, azt hagyom is, s csak a lemez meghallgatása után kezdek informálódni, kit-mit hallottam. Most is így voltam ezzel. A zenekarról semmit nem tudtam, s bevallom, nem is igen gondoltam, hogy a zenekar tagjai között ismerős névre bukkanok, így a zenészeket meg sem néztem a borítón. Már az első szám lendületes, dinamikus rock, a lemez végig igen kemény alapokkal, de nagyon ötletes, élvezetes effektelésekkel megtűzdelt zene. A profizmus süt le róla. A rockzenei ősalapok itt úgy érzem, hogy a Cream, zenében, olykor énekmódban a Creamhez nyúlik vissza. De nem csodálkoznék, ha Frippnek lenne köze ehhez a bandához, vagy legalábbis az új Crimsonnak valami formában. Ehhez képest nagyon meglepődtem, amikor kiderült, hogy ez egy supergroup, s a rangidős a zenekarból John Paul Jones, az ex Zeppelines. Hát, minden, csak nem a Zeppelin jutott eszembe erről a zenéről. A gitáros-énekes, Josh Homme ráadásul a death metal világából jön a progresszív rockzenébe (ez meg nem a Fripp iskola, amit én éreztem ki a játékából). Szóval, nem igazán trafáltam bele, de ettől függetlenül tényleg vérpezsdítő, üde lemez, egyáltalán nem elcsépelt rock. A dobos, Dave Grohl játéka, többszöri hallgatás után is feltűnik sokszínűségével. A másik, hogy nekem a supergroupokkal azért van egy kis előítéltem. Már a 80-as években, az Asiával elkezdődött ez a szuperbandázás, de a legtöbb gyengébbre sikeredett, hiába volt a zenekarban mindenki nagy név, s állt mögöttük egy-egy zenei nagy legenda, leginkább megélhetési zenéknek tűntek ezek. De ha nem így lenne, akkor is, egy Asia attól Asia, hogy a név mögött mindig ott van, elhangzik a Yes, ELP, Crimson neve. És e miatt, mintha nem is akarnának ezen túllépni: figyelj, öreg, mi már bebizonyítottuk, mekkora nagyok vagyunk, most már csak arra van kedvünk, hogy ellegyünk valami lazábbal, pedig tudnánk mást is, de nekünk ehhez van kedvünk… Ez a supergroup meg nem ilyen, így hármasban megpróbálják újraértelmezni a rockot, tőlük telhetően minél több új színt csempészni ebbe az öreg műfajba. És ettől jó szerintem, hogy nem ragadtak le, van bennük kreativitás. Ez érződik ezen a lemezen. Most olvasom, hogy a lemez megjelenése után ígértek folytatást, valamit fel is vettek, de eddig mégis elmaradt. (B)
http://www.youtube.com/watch?v=P2XH5KrrPw8&feature=colike
http://www.youtube.com/watch?v=Q6cWj3mvpyo&feature=colike
http://www.youtube.com/watch?v=q3QzsbS9cHs&feature=colike
Krzysztof Scieranski & Surzyn Trio: Confusion, 1988.
Krzysztof Scieranski: No Radio, 1992.
A lengyel jazz-rock nagy bálványa, akit élőben nekem is volt kétszer alkalmam hallani. A 70-es évek jellegzetes cseh-lengyel(-magyar) hangzásának egyik igazi kiemelkedő zenésze. A 70-es évek elején a gitáros testvérével kezdtek el zenélni, akivel később is sok együttesben játszott együtt. A 80-as években Namyslowski mellett sok más együttessel áll össze, és az évtized végén a nemzetközi hírnévvel próbálkozik, külföldön megjelenő lemezek, fesztiválos formációk stb. Sajátos játéka a lengyelek első számú basszusgitárosává tette már jóval hamarabb, de a külföldi próbálkozásai sikerrel járnak, felfigyelnek rá. Ettől függetlenül továbbra is főként lengyel zenésztársaival koncertezik, de pl. magyarokkal is készített jópár lemezt. Én voltam koncerten, ahol a testvérével közös együttessel játszott, de az egyszemélyes zenekaros (one man band) projektjét is hallottam élőben. Ez akkoriban mindenkit lenyűgözött, hiszen tényleg varázslatos volt, hogy a különböző motívumokat élőben játszva, átengedve mindenféle kütyün, késleltetőn, samplereken egymásra építette, ott rakta össze előttünk a zene több rétegét, ami aztán önállóan szólt, s ezekre szólózott a hangszerével. A másik „mutatványa” pedig, amikor a basszusgitárja templomi orgonaként szólt, s virtuóz játékát igen érdekes volt látni és hallani. Ez a két lemeze már nagyon régóta megvolt kazettán, de vagy 10 éve nem hallottam, legutóbb a múlt évtized elején hallottam egy lemezt tőle, amit három magyar zenésszel, meg egy-két lengyellel készített. A Surzyn triós erősen hozza a 70-es évek jazz-rock feelingjét, persze már egy kicsit másabb is, még a No radio trióban (a gitáros itt is a tesója) a KS későbbi próbálkozásaihoz áll közel. És egy kicsit Terje Rypdalhoz. (B- / B-)
http://www.youtube.com/watch?v=ldt4-lbLapw&feature=colike
http://www.youtube.com/watch?v=lUHdxIXs4rM&feature=colike
http://www.youtube.com/watch?v=u-sHKXC-eOU&feature=colike
Varttina: Iki, 2003.
A V meg kell állapítanom újra, hogy egy nagyon üde színfolt. Igazi csemege ez a lemeze is, az egyik kedvencem (csak eddig nem írtam róla). A három női énekes magas szintű és élvezetes éneke, a zene folkos, de olykor pszichedelikus zenéje nekem nagyon bejön. Kedvelem ezt a fajta zenét, amikor a folk beütések mellett kísérletező is tud lenni. A kb. 30 éves zenekar még akkor kezdett ilyen hangzást kialakítani, amikor nem volt divat a világzene. A finn zenei világból is elsőként kezdett nemzetközileg ismertté válni. Ma már rengeteg finn zenekar ismert, főleg metál bandák, pl. Korpiklaani, na és persze a no. 1., az Apocalyptica. A zenéjük színvonala egyenletes, s legalább 15 lemezük jelent meg a 3 évtizedben. (B+)
http://www.youtube.com/watch?v=NFu7zGWdJa4&feature=colike
http://www.youtube.com/watch?v=ZMk4jW0X0R0&feature=colike
Chalaban: Moroccan Nomad, 2000.
A 90-es évek végén költözött Pestre a marokkói Said Tichiti, aki rögtön meg is alakította arab beütésű világzenei együttesét. Az együttes egyik fele arab származású, de a másik része magyar, főként jazz zenész, mint Vázsonyi János, a The Butterfly Effect szaxofonosa. Egyfajta fúziós zene ez, ami az arab zenei világba ágyaz be különböző más kultúrák zenéit, pl. magyar népzenét, balkáni és jazz elemeket, de egy flamenco gitáros szám is van a lemezen. Talán pont ez nem erősíti ezt az albumot, hanem inkább gyengíti. Az arab zene nagyon erős, nagyon izgalmas végig ezen a lemezen, s a többi zenei hatás olykor csak limonádésítja ezt a jó alapot. A nem autentikus hangszerek egyébként jól illeszkednek, jó a szaxi, a fuvola, de még a tangóharmonika is, vagy a basszusgitár, ráadásul a fúvós szólók meg is dobják ezt a zenét. Ez az első lemezük, azóta már vagy 5 lemezük is van. (C+)
http://www.youtube.com/watch?v=dafWmmlNkrQ&feature=colike
http://www.youtube.com/watch?v=mwhBYpH_Ha0&feature=colike
Fanfare Ciocarlia: Iag bari, 2001.
A FC első lemezei nagyon tetszettek. Igaz, azóta egy kicsit eltávolodtam a rezes cigányoktól, valamennyire ráuntam erre a zenére, ahogy nagy divat lett, ami azért koptatott rajta, de ez minden zenével így szokott lenni. Nagyon tűzbe hozott a nyers erejük, de a fergeteges tempó mellett a fúvósjáték is elementáris volt. Ez a lemez, érezhetően már a kupálódott időszak, szépen szól, az album is úgy van szerkesztve, hogy az a nagyközönségnek bejöjjön (kihagyhatatlan ebben a műfajban Boban Markovicstól ismert Kusturica filmzene), de ettől függetlenül nem rossz. Nem lehet túl jól fésülni ezeket a zenészeket, a vér nem válik vízzé (persze lehet piaci igényt kielégítetni, amikor silány zenét játszatnak, mint régi élményem az olasz tengerparton, ahol a német turisták a perui indiánzenészekkel a Kacsa táncot játszatták). Szóval, lehet ezt a lemezt is kedvelni, főleg, ha valaki nagy imádója ennek a műfajnak. (B-)
http://www.youtube.com/watch?v=8R6lEytvMLo
http://www.youtube.com/watch?v=9YWvUJOQf8g
http://www.youtube.com/watch?v=chvJGhpVMm0
Folk Error, 2008.
A nyíregyházi főiskolán alakultak a kétezres évek közepén, de a társaságból legalább öten debreceniek. Zeneszakosak, a népzenével régen foglalkozó srácok jöttek össze rockzenét játszókkal, s egy sajátos folk-rockot hoztak össze. Jól hangszereltek a dalok, olykor a folk, olykor pedig a rock kerekedik felül, de ez egyáltalán nem baj. Egészen jók a gitáros betétek, pont azzal, hogy olyan régi rockzenei hangzást képvisel. Egy kicsi hiányzik egy-két számban, hogy elementárisabb legyen a hatás. Eléggé érződik, hogy ez egy bemutatkozó CD. Elsütnek minden ismert népzenei dalt, Muzsikástól két dal is, gondolom, koncerteken ezek a slágerek. Kezdetnek nem rossz, nem tudom, azóta van-e újabb albumuk. (C+)
www.youtube.com/watch?v=6SCYvDoWDk4
www.youtube.com/watch?v=NwrDD-JvWc4
www.youtube.com/watch?v=meMTkfYfzck
http://www.facebook.com/l.php?u=http%3A%2F%2Fwww.youtube.com%2Fwatch%3Fv%3Di-gUi7ayZ6Q&h=cAQEyp59DAQETItCQb5-z2UeWBJDlAIAzDXoNF7vuhLkpEg
Udrub: Suhanás, 2006.
A fenti zenekarhoz hasonlóan, a kétezres évek közepén alakultak, de ebben a zenekarban fővárosi zenészek csoportosultak, s ezen a lemezen olyan jól ismert nevek is szerepelnek, mint Frankie Látó hegedűs, vagy Balogh Kálmán cimbalmos. Ha röviden akarnám meghatározni, akkor azt kell írnom, hogy a Makám és Tin Tin Q. nyomdokain jár ez a zene. Erőteljes keleti, de főként arab/török hangzás, amit a főhangszer, a furulya még jobban kiemel a pengetős hangszerekkel (pl. kaval) együtt. Ami ellensúlyozza, az a basszusgitár, ami érdekes módon mostanában nekem sok ilyen folk-világzenénél feltűnt, hogy mint egyetlen modern hangszer, a basszgitár szerepel sok együttesben (lásd fentebb Chalaban). Szóval a basszus ad neki világzenés hangot, egyébként egészen elmenne autentikus kategóriába (legalábbis én biztos elhinném). Ez az a minőség, amire a world music fesztiválok biztos vevők, s nincs kétségem, hogy külföldön több sikert érhettek el ezzel a zenével, mint itthon. (B-)
www.youtube.com/watch?v=um2KkgRwycQ
www.youtube.com/watch?v=_ODU4ZAJ_OA
Folkestra & Palya Bea: IBS 2004. május 1. Bp. (bootleg)
A Folkestra egy tipikus magyar folkos világzenei karakterrel rendelkezik, de ettől nem egykaptafára menő zene. Ezredforduló környékén alakult P. Beával és ez már önmagában garancia, hogy nem lehet olyan gyenge zene. Abban is tipikusan magyar, hogy sok balkános, román, bolgár, török elemmel van tele, s mindemellett a jazzes alapok sem hiányoznak. Ez a rádiófelvétel az EU csatlakozás alkalmából rendezett koncerten készült. És majd’ elfelejtettem, hogy a szaxis Ágoston Béla, akit többek között a Dél-alföldi Szaxofonegyüttesből és a Zubolyból ismerünk. Ő is egy sokoldalú zenész, sok érdekes zenébe fogott már bele. (B-)
www.youtube.com/watch?v=jpEQCkhs6os
www.youtube.com/watch?v=3WMaSe6zP78
www.youtube.com/watch?v=Frr_sbDNJnU
Fonó Zenakar: Hateha, 2009.
Az alcíme táncházi slágerek, amiből következik, hogy ez egy igazi táncházas album. A zenekar nem olyan régen alakult, s fiatalabbak a zenészek is, mint azok, akik a 70-es években, a táncház fénykorában zenéltek, de a 90-es években újra feléledt ez a mozgalom, sok új banda kezdte mindenféle klubokban a népzenét játszani. A zenekarban több határon túli is van, s főleg gyűjtésekkel foglalkoznak. Van már jónéhány lemezük. Jó néha ilyen tiszta népzenét hallgatni, amiben semmi világzene meg egyéb hatás sincs. Főként, ha jó zenészek adják elő. S itt Pál István Szalonna a prímás, az ország egyik legjobbja. (B-)
www.youtube.com/watch?v=__j6MqBpbig
www.youtube.com/watch?v=rT4mtfOJQps
Szilvási Gipsy Folk Band: A folklór felpofoz, 2005.
A Sz banda az egyik legismertebb autentikus cigányzenét játszó együttes. Annyira nem ismerem, mint az Ando Dromot, de élőben már hallottam. Ez a lemez elköveti azt a hibát, amit oly sokan, hogy hangszerelésben valami miatt, számomra érthetetlen módon akarnak megfelelni: hol vendéglátós, hol a tinglitangli jön be, s a rap ének meg kifejezetten rájátszik az egyik számban arra a sztereotip analógra, hogy az itteni cigány meg az Amerika niggerei… Mi értelme ennek? A Kalyi Jag azért volt világraszóló, mert minden hangja tiszta volt, semmi mesterkéltség, műcigányozás, behódolás a közízlésnek, paraszt német hadd nyomja a márkát, most meg az euróst. Ezek annyira el tudnak szomorítani, hogy az egyébként még a jó számokat is kissé visszafogottan hallgatom. Ettől függetlenül profi munka, ha azt a kb. harmadát-felét nem rakták volna fel, amik nem tetszenek, akkor jobban tudtam volna nyilatkozni róla. (C+)
www.youtube.com/watch?v=qTSEgE2BBPQ
Cseh Tamás: A dal nélkül, 2009. (Az első műsor, 1973.)
Amikor túl voltunk a halála utáni médiás összfigyelmen, akkor gondoltam is, hogy mostantól mennyi minden jelenhet majd meg tőle (mint amikor Zappa elment), hiszen mennyi előadóest, mennyi színházi fellépés maradhatott meg felvételeken. És azokon biztos vannak olyan számok is, amik nem jelentek meg lemezen, és a műsorokban sem mindig játszotta (tudjuk, hogy műsorai olykor át lettek szerkesztve, s egy-egy szám kimaradt vagy új kerülhetett be). És a stúdióban is maradhattak felvételek, mert mindig több számot vettek fel, mint amennyi végül felkerült a 40-45 perces lemezekre. Olykor persze nem politikai okból, hanem azért, mert egyszerűen gyengének tartották a megjelenésre.
És hát itt van CsT első előadóestjének a felvétele a 25. Színházból. Ami nekem meglepő volt, hogy ez nem egyszál gitáros est volt, hanem zenészekkel, mégpedig pl. Mártha Istvánnal és Novák Jánossal, ugyanazokkal, akikkel 1989-ben készítette a Vasárnapi nép koncertlemezt (és fellépett pl. Hszoboszlón is, ahol én láttam a műsort). A szöveg szerint ezt a műsort egy TESLA B43-assal vették fel, a zenészek közül valaki. Én nagyon kedvelem az ilyen bootleg felvételeket, van egy hangulatuk. És ennek is van egy olyan bája, mint a későbbi Trabant és Balaton házi felvételeknek, olyan kissé amatőr íze, szárnypróbálgatások. Itt pl. a xilofon nagyon furán illeszkedik a zenébe, hangos is, ez így lemezen nem jelent volna meg. Mégis ez így pont jó. A 23 dalból kb. olyan 10 dal van, ami nem jelent meg eddig lemezen, s ezek közül talán, ha kettő van, amit én ismertem. Tehát minden szempontból egy hiánypótló album. (B+)
Csík Zenekar: Szívest-ÖrömEST
Óévbúcsúztató koncert, 2009.
CD + DVD
Hát ez már a vérprofi zenekar szuperkoncertje. A Campus fesztivál után írtam, hogy nagyszínpadon, nagyközönség előtt is milyen közvetlenek tudnak lenni, főleg Csík Jani. Ez itt is jellemző, de mindemellett megvan a koncertnek az a nagyrendezvény hangulata. A sok vendégzenész - Kiss Tibi, Presser, Dresch Mihály, Pál István Szalonna - csak fokozzák ezt. A CD is jó, de a DVD-n hosszabb, 85 perc, illetve van egy 15 perces extra az éjféli örömködésről, amikor táncdalokat, slágereket játszanak, kissé rakendrollos szerkóban és koncepcióval, miközben a jamelést le is viszik a közönség közé, és a teremből kivonulnak a büfébe. Itt aztán leginkább Dresch él, hiszen az improvizáció mégiscsak a jazzben gyakoribb. És még egy werkfilm is van, amiben a koncert előkészületek és kisinterjúk kaptak helyet. (B+ / B+)
Rachmaninov: 30 preludes piano
Rachmaninov: Piano concertos (No. 2-3.), Vocalise
Rachmaninov plays Pachmaninoy
Rachmaninov: Symphonic Poem & Rhapsody
Rachmaninov: Symphony No. 3.
Az egyik legnagyobb hatású orosz zeneszerző, akit én is kedvelek. A romantikusabb „orosz hangot”, a szenvedélyes, lendületes, magával ragadó műveit szeretem. Igazi orosz zeneszerző, de mégis a modernkor embere. A Nagyoktszoc. forradalom után az USA-ba menekül, ahol a legnagyobb zongoristák között tartják számon, igazi sztárként turnézik, lemezkiadót alapít, szóval, olyan, mint egy későbbi popzenei ikon. A hatása sem kisebb. A Ragyogj (Shine) c. film után figyeltem fel a zongoraversenyeire (a filmben a 3. szerepelt, mint a világ egyik legnehezebb zongoradarabja). Élőben is már többször hallottam ezeket, pl. Bogányi Gergely előadásában is többször. Ezek a darabok tudnak leginkább megfogni a mai napig is. (B- / B- / B / B / B+)
Scriabin: Short piano works
Ha már Rachmaninov, akkor Scriabin is. Tizenéves korukban együtt tanultak, barátok voltak, és ő is nagy zongoristának indult. Volt valami baja a kezével, ez egy kis időre megakasztotta a fejlődését, de állítólag ő is nagy előadó volt. Kevésbé ismert zeneszerző, ez gondolom annak is betudható, hogy korán meghalt, ill. eléggé elvarázsolt volt, nem igen állt be a sorba. Volt egy színesztéziai elmélete, a hangokat, mint színeket fogta fel, és írta le (erre most látom, hogy Brian Eno iphone-on játszik zenét úgy, hogy a hangok különböző színekként jelennek meg az érintőképernyőn). Érdekes, érződik, hogy Chopintől indult, de olyan mint Erik Satie, egészen megtöri a megszokott módit. (B)
Chavela Vargas: Cupaima, 2007.
(+ DVD extra)
A Cesaria Evora mellett egy másik vénasszony, aki valami isteni vitalitással megáldott. Egyébként szinte istennőként is imádják, pedig elég hányatott sorsa volt. Mexikóban ranchera stílusnak hívják, amit ő képvisel, leginkább a vidékiek tűz melletti egyszál gitárral kísért éneke ez, egy kicsit elmélázás az éjszakába, ahogy én elképzelem magamban. Már 40 éves elmúlt, amikor a 60-as években megjelent az első lemeze. Azóta viszont ontja a lemezeket, spanyol nyelvterületen milliók hallgatják rajongással. Egész életében férfiakat megszégyenítően keményen élt, vedelte a piát, szinte szünet nélkül szivarozott, s imádta a fegyvereket, állítólag használni is szerette. A 60-hoz közel viszont alkoholizmusa teljesen ledönti, 15 év után tud csak a zenével foglalkozni, de 70-en túl újból erőre kap, turnézik a világban, lemezeket készít stb. Most 92 éves, de még mindig koncertezik. A hangja nagyon megkapó, tele fájdalommal, de élettel is. Kicsit olyan, mint a cigányasszonyok éneke. A kíséret a gitár mellett eléggé különös, férfiak dobognak lábbal, testükön ököllel, vagy a gitár dobozán, és egyéb hangokkal is ütemezik olykor a dalokat. Érdekes az egész, és nagyon átélhető, emberi. (B)
http://youtu.be/IqmHjLx_cQw
http://www.youtube.com/watch?v=U3kNGDbw0aA&feature=colike
Gryllus Dániel – Gryllus Vilmos – Sebestyén Márta: 15 zsoltár, 1996.
A Gryllus testvérek életműve már régóta „intézményesült”, nem is azért, mert több mint 40 éve zenélnek, hanem, amit eddig megvalósítottak azok nem pusztán csak lemezek. Ha fennkölt akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy a nemzeti kultúránkba bedolgozták magukat. A Kaláka önmagában is egy teljesen új stílust teremtett, de a népzenéktől a régi zenékig, a gyerekzenétől és meséktől a versek megzenésítéséig mindenben megkerülhetetleneket alkottak. Vilmos népdal feldolgozásai, mesékhez írt dalai minden hasonló gyerekeknek szóló lemezen érezteti hatását. Legutóbb nagyon tetszett a Szalóki Ágival 2008-ban készített Volt egyszer egy kis zsidó lemezük. Ez a Sebi Mártival készített lemez meg már lassan klasszikusnak számít. Nagyon szép, finom, árnyalt hangulatú lemez, inkább elmélyedésre. Ezen a lemezen is rá lehet csodálkozni, hogy milyen egyszerűen, már-már puritán módon szólalnak meg ezek a zsoltárok, mégis milyen szépek és egyediek lettek. A különböző stílusok hatással vannak egymásra, olykor olyan, mint a gyereklemezeik dalai, de a folk is tetten érhető, ill. az ószövetséghez híven keleties, zsidó zenei dallamok is. (B+)
Maria de Buenos Aires – Tango Operita, 1998.
Tango Siempre – Piazzolla, Troilo, Plaza, 2010.
Astor Piazzolla a tangó első számú „neve” sok mindenkire és sok műfajra volt hatással. Itt egy AP zenéjére írt operaszerű színpadi művet ismerhetünk meg és egy angol együttes feldolgozásait. Azt hiszem, hogy kicsit igazságtalan megítélni egy színpadi művet lemezről, így nem is teszem, de nekem így, hallgatva nem sokat nyújtott. A másik lemez már annál is inkább. Azt gondolom, hogy a tangó egy nagyon sajátos, érzelmileg túlfűtött műfaj, s már a Kronos Quartetnél is, de Gidon Kremernél is az volt számomra a feloldhatatlan ambivalencia, hogy a komolyzenésítéssel elveszti a tangó a lételemét, még akkor is, ha AP harmonikája nem változik a feldolgozásban. Nem rosszak ezek, de mégsem találják meg a tangó kifejező erejét. Az angol együttes inkább tetszett, könnyed, játékos előadása olykor egészen „bekeményít”, nagyon jó kis hangszeres csúcsokkal. (C+ / B)
Filmekről, videókról
És most merre? (Et maintenant on va ou?), 2011.
by Nadine Labaki
Sajnos az első filmjét eddig még nem láttam, pedig nagyon sok jót olvastam a Karamellről. Libanonból nem sok női rendezőt ismerhetünk, pláne, olyat meg még kevésbé, aki színésznek sem rossz, na, és szépsége egyes kritikusoknak Catherine Deneuve-öt juttatja eszébe. A téma is érdekesnek tűnt, a nők és a nyugati „modernitás” a muzulmán világban. A nemzetközi siker után felbuzdulva, most még egyértelműben akarta megfogni a témában lévő társadalmi problémát, s így már a férfiak vallásháborúját konkrétan a cselekmény mozgatójává teszi. Amiben aztán a nők viszont a férfiakat akarják ellentétesen mozgatni. És kapunk egy kedves humorú, igazi pacifista szemléletű, empatikus, szépen elmesélt, de elgondolkoztató filmet. A film egy világtól majdnem elzárt faluban játszódik, ahol valamikor a muzulmánok és a keresztények között dúlt a háború, de most béke van. Minden családnak vannak azonban halottjai a viszályos időkből, s a férfiak között olykor felizzik a feszültség, de egyébként az egymás mellett élés a hétköznapokban teljesen természetes. Már az elején látjuk, hogy ez leginkább az asszonyoknak köszönhető, akiknél nincs két oldal, mindenben együttműködnek. És látjuk az imámot és a pópát is, hogy mennyire erőlködnek, hogy a híveket kordában tartsák, olykor ők is egyeztetnek egymással ezügyben. Tehát az ösztönlény férfiak agresszivitása jó kezekben van, de a falu egyetlen tévéjén (amit az egész falu együtt néz esténként), és az egyetlen kocsma rádióján egyre többször lehet hallani, hogy az országban újra dúl a vallásháború. Egyszer-egyszer meg lehet szakítani az adást, el lehet terelni a figyelmet, de a nők érzik, hogy ez nem mehet tovább, előbb-utóbb el fogja a falu férfiait érni a külső gyűlölködés. Az asszonyok egyre sűrűbben gyűlnek össze, hogy minden alkalommal valamit kieszeljenek, még orosz sztriptíztáncosnőket is hoznak csellel a faluba, hogy a férfiak inkább a nőkre figyeljenek, de az egyik fiút a városban járva lelövik az ottani harcban állók, s ez már biztosan a faluban is kirobbantja az öldöklést. A nők titokban meggyászolják a fiút, s egy nagy akciót tervelnek ki: a férfiaknak hasisos süteményeket sütnek, az orosz táncosnők hastáncolnak, s még tart az eufória, a falusi asszonyok kiássák az elrejtett fegyvereket, megsemmisítik, s reggel a másnapos férjek előtt ellentétes ruházatban jelennek meg: a muzulmám hívők európai cuccban, a keresztények meg feketében. Ha ellenségnek tartják a másik vallásgyakorlót, akkor a saját feleségüket, anyjukat is annak kell tartaniuk. Ebben a döbbenetben, patthelyzetben indul el a fiú temetése. A temetőbe viszik a férfiak a koporsót, utána megy az egész falu, de a temetőbe érve megállnak, s hangzik el a film utolsó mondata: és most merre? Ugyanis a temetőben az út két oldalán elkülönítve temetkeznek a keresztények és a muzulmánok. Szarkasztikusnak tűnik erre a kérdésre, mint poénra kihegyezni a film végét, s alig esik le, hogy most hangzott el a film címe, hát ezért ez a címe a filmnek. Mégis nagyon tömören fejezi ki a lényeget, ami a történetben elhelyezve is ül, de társadalmi vonatkozásában is sajnos roppant fontos kérdés: az asszonyok megnyertek egy csatát, de ezzel a háborúnak nincs vége, bármikor újra fellobbanhat, lehet-e tudni, hogy merre? Merre van a megbékélés útja?
A film közben éreztem egy kis Kusturicás ízt, a poénok, az egyszerű emberek empatikus elfogadása stb., mint a balkáni nagymesternél (de nemcsak ő van egyedül ezen a tájékon!). Amikor a film után bandukoltam hazafelé, akkor hasított belém, hogy de hát a politikai, vallási, társadalmi analógiája meg még erősebb a volt Jugoszlávia borzasztó közelmúltjával. Közel-Kelet, nagyon közel… (B)
A legszebb dolog (Un heureux évenement), 2011.
by Rémi Bezancon, fsz.- Louise Bourgoin, Pio Marmai
Az ő előző filmjét sem láttam, de hallottam róla (Hátra lévő életed első napja). Ez egy nagyon kedves, tipikus francia film, finom humorral, jól megírt és eljátszott karakterekkel. És ha nincs is túlpszichologizálva, attól még helyén van minden a filmben. A film megnézése után olvastam, hogy egy életrajzi regényből készült a film, ami elég szépen bemutatta az ún. gyermekágyi depressziót, s a regény elég komor volt önmagában. Nos, ez a film a humorával egyáltalán nem komor, sőt, inkább játékos, aki nem élte át, vagy nem ismeri ezt a problémát, lehet, hogy észre sem veszi, hogy valójában tényleg erről van szó a filmben is. De nemcsak erről szól, hiszen a párválasztástól indul, s ott a dilemma, mennyire illünk egymáshoz, még akkor is, ha dúl a nagy szerelem. Aztán a gyerekvállalás, érett-e a kapcsolat, a férfi, a nő erre, vagy jobb még várni, vagy pont nem kéne várni. A terhesség is tele van bizonytalanságokkal, a test külső-belső változása (a nőiesség deformálódása?), de már a kapcsolat változása is nagy kihívás. És a kisbaba érkezése, a várva várt nagy öröm rengeteg sok nehézséggel, kínlódással és lemondással is, fáradtsággal is jár, amit aztán követ a fásultság, a „hagyjon mindenki békén” érzése, indulatok elfojtása, a társadalmi elvárásnak mindenáron meg kell felelni, rossz szülő vagy, ha elégedetlenkedsz, s ez bizony lassan is elvezethet a depresszióhoz. És nemcsak az anyánál, hanem ez éppen úgy érinti az apát is, hiszen neki is sok plusz feladat adatik, ráadásul ő sem biztos, hogy biztos önmagában, de segíteni sem tud igazán a párjának abban, hogy az anyaság követelményeinek megfeleljen, mert sokszor inkább mindenki idegesítő, amikor csak önmagában találhatja meg az utat, és akkor sem a tanácsok, sem a biztatások nem sokat segítenek (persze, jó, ha van). És a kettejük kapcsolata is egyre rendezetlenebb lesz, az elvárások és az érzelmek színterén is. Ami eddig volt, az már csak szép emlék, a kis jövevény mindent felrúgott, mindenben ott van, nincs egymásra idő, lehetőség, s olykor már kedv sem. Elég megnézni a szupermarketek soraiban a párok bevásárló kocsijaiban mit látunk, s nem a pelenkacsomagból lehet látni, hogy melyik pár gyerekes, melyik gyerektelen, hanem a férfit és a nőt „kényeztető árukból”, hogy milyen szépen arányosan áll ott a kocsiban a minőségi sör meg az agyon hirdetett joghurt, stb. Itt a kölcsönös kényeztetés fennforgása van, amit aztán a kisbabánk szintén elfelejtett. Rá kell figyelni még ebben is, neki kell mindig vásárolni ezer dolgot, még magunkról is megfeledkezünk, nemhogy a házastársról. Ilyen apróságok is szürkítik, nehezítik a házastársi kapcsolatot. És a külvilág meg ezerrel sulykolja, hogy tulajdonképpen most kéne a legboldogabbnak lenni, ha nem így van, akkor hülye vagy. Nehéz ezen a korszakon túlesni. Ez a film azért gondolom, hogy jó film, mert ebben segíthet. Elmehetne oktatófilmnek. És ezért nem baj, hogy nem vette át a könyv komorságát, hanem humorral kombinálja a majdnem orvosi lóként felvonultatott problémákat, nehéz szituációkat. Elvégre a néző outsider (voyeur?), miért nem láthatná meg a történetben a vicceset, ironikust is? Talán pont azok a párok bírják ki jobban ezt az időszakot, akik vevők a humorra, a lepisilt kanapé, a ruhákkal összemosott (nem textil!) pelenka, az idegesítő rokonok nem készítik ki az idegrendszerüket, hanem megpróbálnak jópofát vágni ezekhez, meg még ezer máshoz (egyébként meg ezekből lesznek a családi anekdoták). És hetente legalább egyszer-kétszer van idejük magukra és egymásra. A hosszúra nyúlt szingli évek, na, meg a „mézes évek” egy kicsit önzőbbé tette a fiúkat, lányokat, és ma már 30-35 évesen is nehezen vágnak bele egy ilyen projektbe, mint a gyerekvállalás. Szerintem ez a film nekik szól. Ha tudni akarjátok, nem fenékig tejfel, de azért lehet jó is. És ami pozitív tulajdonságokat és skilleket összehordtál magadról a CV-dben, nos, azt itt mind bizonyíthatod, hogy tényleg birtoklod-e, ebben a projektben mindre szükséged lesz. (B-)
Színház
Osztrovszkij: Karrier, avagy a lónak négy lába van, mégis…
Csokonai Színház, 2012. február (rendezte: Andrzej Bubien, fsz.: Trill Zsolt, Szűcs Nelli, Miske László, Ráckevei Anna, Varga József, Tóth László, Kristán Attila, Mercs János, Bakota Árpád)
A színházunk ügyesen választja a repertoárt. Maga az évad összeállítása is művészet, hiszen olyan módon kell összehozni 10 hónap műsortervét, hogy minden műfaj rajongója ki legyen elégítve, legyenek jól bevált darabok, amikre felkapja az ember a fejét, hogy de jó, ezt szeretem, ezért megnézem, de legyenek az újdonságokat kedvelőknek is csemegék, mindez úgy, hogy érvényes legyen klasszikus és kortárs darabokra, na, és jól ki lehessen a szerepeket osztani a társulatra. Tényleg nem könnyű, de Debrecenben, az utóbbi években egyáltalán nem panaszkodhatunk, nagyon jó érzékkel vannak az arányok megválasztva, a darabok kiválasztva. Alig két hónappal a Moliére Scapin darabjának bemutatója után egy újabb fergeteges komédia, csak most egy ismeretlenebb klasszikustól. Igen, klasszikus, s ismeretlenebb, mint az említett Moliére, vagy akár Gogol. De van párhuzam, Scapin, és a Karrier főhőse vagy a Revizoré mind okos szélhámos, akik kihasználják a gyenge jellemű emberek hiszékenységét, s pillanatnyi fölénybe kerülnek velük szemben, amit igyekeznek a maguk hasznára fordítani. Az ilyen komédia egyben gúnyrajza is ezeknek az embereknek, de fordulatokat tartogató hálás történet is.
Tehát a francia komédia után egy hasonló téma orosz közegben. S mindkettőben Trill Zsolt az abszolút főszereplő, mint akire ráírták e szerepeket. Ráadásul a Karrierben Szűcs Nellivel megint olyan párost alkotnak, hogy ezt is kettejük jutalomjátékának mondhatjuk, mint pl. a Fodrásznőt. Trill végig remekel, de legjobban a Nellivel közös jelenetek izzanak. S megint látszik, hogy a szláv-orosz kultúrát, színházi felfogást ők már szinte az anyatejjel szívták magukba, így ebben lubickolnak. A rendező ezt nagyon engedi kibontakozni, s a legötletesebb mozgás, kellék és díszlet felhasználás mind hozzájuk fűződik. A színpadon lévő rekamiékkal amit ketten csinálnak, az egyszerűen állati, míg más jelentekben sokszor inkább csak láb alatt vannak a bútorok a színészeknek, s egy-egy alkalmazásuk náluk meg túl direkt, vagy ötlettelen. Azért nem rossz a társulat, főleg Kristán Attila és Tóth László, de Bakota és Mercs is jókat tud hozni. Amikor vége lett az előadásnak, úgy éreztem, ezt még legalább egyszer meg kell néznem, mert ebből a játékból ennyi nem volt elég, bizton tudom, hogy második alkalommal is lesznek jelenetek, amikben fedezek fel újat. Ennél nagyobb dicséretet színházi előadásról nem írhatok. (B+)
DESZKA Fesztivál (2012. március 14. Csokonai Színház)
Tasnádi István: East Balkán (Bárka Színház)
r. – Vidovszky György
A tavaly januárban történt tragikus baleset nagyon sokféle kérdést felvetett, azóta is sűrűn beszédtéma a baleset valamilyen témához kapcsolódva. Bármelyik tematizálását nézzük, mindegyikben ott vannak a fiatalok szubkultúrájával kapcsolatos trendek, amit persze, mi felnőttek, akik beszélünk a tragédiáról, nem ismerünk. Az első, ami a politikának eszébe jutott: tinédzserek éjszaka miért bulizhatnak? Meg kellene tiltani. Persze, jogszabályt lehet hozni, de a fiatalokat nem lehet lekötözni esténként, ezt beláthatja minden felnőtt, még az is, aki ügyesen elfelejtette a saját fiatalkorát, így tud „bezzeg a mai fiatalok”-ozni (de ha meg nem volt neki, akkor meg azért lett idióta felnőtt). Tinédzserkorban kellenek az élmények, a kalandok, mint a szivacs a vizet, úgy kell felszívni a világot, ez nem megy apuci foteljéből. Nem ez a kérdés, hanem, hogy mit szív fel a gyerkőc? (nemcsak képletesen). Én pl. 15 évesen mentem haza legelőször reggel a jazz napok hajnali jam sessionjéről. De pl. egy ismerősöm mesélte, hogy valamilyen katolikus kórus tagja volt tizenévesen, s rendszeresen végigénekelték az éjszakát (persze nem alkoholizálva). Richtig őket vitték be a rendőrök valami vízpartról hajnalban.
Aztán a helyszín (mondjuk engem is megdöbbentettek a számok). A régi Skála oldalában egy olyan hely, amit 300-400 emberre hitelesítettek, itt jött össze hétvégén 3000 embernél is több. Hihetetlen, hogy egyáltalán befértek, s a pánik a lányok halála után nem sodort el még több embert. Erre rögtön hoztak jogszabályt, azóta szigorúan nézik a termek, helyek befogadóképességét, múzeumtól kocsmáig, mozitól konferenciateremig mindenütt. Persze, ez helyes is, de arra már senki sem kereste a választ, hogy Pesten, ahol csak itt, a Nyugati vonzáskörében ezer hely van (és összességében meg világvárosi felhozatal), miért pont egy ilyen vacak helyre akar menni az összes tini? Nyilván ez trendi, a többi meg nem, ide jár minden jó arc, máshova meg tahók, meg felnőttek. Van még egy-két ilyen kérdés, ami felvetődhet a fiatalokkal kapcsolatban (mármint olyan, amit nem értünk). Ezért is örültem ennek a darabnak, ami a tinik oldaláról mutatja be a tragédiát, s hajlandó a szubkultúrájukat a helyén kezelni. És nemcsak arról beszél, ami a szórakozóhelyen történt, sőt, leginkább csak a végén lesz a lányok eltaposása megjelenítve/elmondva. A darab sok rövidebb-hosszabb önálló vagy lazán összefűzhető sztoriból áll, amit 10 fiatal ad elő, s mindegyiknek más-más lesz a főszereplője, narrátora, de nagyjából úgy áll össze a kép, mintha a színpadon állandóan jelenlévő fiúk-lányok egy baráti társaság lenne. Ötletes a sztorik elmesélésének a módja, ahogy a narrátorok megrendezik az előadott sztorit. Sokszor közben változtat a történeten, amikor érzi, hogy így egy kicsit gáz a dolog, próbálja hát tutira venni. Ez az elsődleges alap a tiniknél, nehogy lúzernek látsszak, nem szabad leégni. Ez a legtöbb történetben többé-kevésbé megjelenik.
Tasnádi látszik, hogy nem a kútfejéből írta ezt a darabot, persze a humora igazi érett humor, de a sztorik többségéből süt, hogy ezt a fiatalok elmondták neki, mert ha ő találta volna ki, akkor sokkal didaktikusabbak, vagy lekerekítettebbek lettek volna, s ezért gondolom az anya-lánya füvezős-bulizós sztoriról, hogy az viszont írói szülemény. Tehát érzem az íróról, hogy nem ítélkezni akar, moralizálni, hanem meg akarja érteni a figuráit, s ettől még a darab gyengeségei is elnézhetők a részére. A rendezés és a fiatalok előadásmódja lendületes, sok-sok lehetőséget kiaknázó, bár a díszlet nekem kicsit idétlennek tűnt, mégis a színészek mozgása még ebben a nem túl jól kitalált térben is frappáns volt. Jól eltaláltak voltak a karakterek. A színészek teljesen jól játszottak, néhányukról gondolom, hogy egy kicsit gyengébbek voltak, viszont voltak kiemelkedők is. Mivel kezdő színészek/főiskolások, így ez is természetes. (B)
Koncertekről
The Butterfly Effect
Modem, 2012. február 24.
Vázsonyi János - szaxofon
Magyar Bori - ének
Kardos Dániel - gitár
Dömötör Tamás - beatbox
A Modem jazzsorozatának második koncertje volt. Pár éve létező együttest hallhattunk, aminek a tagjai máshonnan is ismerősek lehetnek. Vázsonyi a zenekar zenei „húzója”már jónéhány együttesben játszott, köztük pl. a Chalabanban is, tehetséges fiatalzenésznek tartják. Magyar Bori a Besh O Drom énekesnője volt, Kardos pedig a Tin Tin Q. tagja. Tehát a világzene, folk és jazz világából jönnek, s ez a zene is valahol ezek körül forog. Pontosabban az énekesnő többnyire magyar népdalokat énekel jazz standardokra, jazzes vagy világzenés zenékre. A szaxi és a dobozgitár nehéz feladatot vállal, hiszen az alapot egyedül a beatbox adja, erre kell szólóhangszerként és kísérőként is egyaránt játszani. Szerintem ezt többnyire jól csinálták, az arányokat is eltalálták. Sokszor alkalmaznak szaggatott játékot, ellenpontokat, így nem válik üressé a zenei összkép. A beatbox a kiteljesedő részeket jól színesíti, amúgy néhol kevésbé jön be. Persze, volt poénkodás, szaxi-beatbox párbaj, imprók stb., amik hangulatossá tették a koncertet, nem erről beszélek, hanem egy-két számban a beatboxos hangok idegenül vagy oda nem illően szóltak. És ha már kritika, egy kicsit több szám is lehetne, amire nem népdal épül, bár az énekesnőnek nagyon szép és jól passzoló hangja van a népdalokhoz. Összességében tehetséges kis csapat, lehet ezt tovább csiszolni. (B-)
http://www.facebook.com/butterflyeffecthungary
http://youtu.be/GwOBfx_4S8Q
http://www.youtube.com/watch?v=-8oUEjuhEU0&feature=colike
